
ÁLLÁSFOGLALÁS a Minority SafePack ügyében kibontakozott romániai kormányszintű nézeteltéréssel kapcsolatban
07.07.2014Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója – FUEN teljes szolidaritásáról biztosítja a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és elnökét, Kelemen Hunort, Románia kormányának miniszterelnök-helyettesét a Minority SafePack kisebbségi európai polgári kezdeményezés ügyében kialakult kormányzati szintű nézeteltérésben. Az RMDSZ javaslatára útjára indított polgári kezdeményezés európai szintű együttműködést, párbeszédet és európai megoldásokat szorgalmaz, arra vonatkozóan tartalmaz javaslatokat, hogy az Európai Unió a legjobb intézkedésekkel védje és vigyázza a nemzeti kisebbségek által jelentett értéket.
A FUEN-ben képviselt szervezetek ötven millió európai nemzeti kisebbséghez és nyelvi csoporthoz tartozó polgár nevében egyhangúan támogatták közös tervünket. A héttagú, neves európai politikusokat tömörítő kezdeményező bizottságot és javaslatcsomagukat több tagállam, régió és civil szervezet támogatja, ugyanakkor az EU két legnagyobb pártcsaládja a következő időszakra programjába foglalta az európai szintű kisebbségi jogi szabályozás kidolgozását. Kezdeményezésünk jelenleg az Európai Törvényszéken van, hiszen az Európai Bizottság elutasította partneri ajánlatunkat. Célunk, hogy az EU intézményei és a kérdéskör európai szintű rendezését egyelőre elutasító tagállamok is csatlakozzanak kezdeményezésünkhöz.
A kisebbségi polgári kezdeményezés nevében 2013. október 9-én írt levélben felkértük a tagállamok kormányait, köztük Románia kormányát, hogy támogassák polgári kezdeményezésünket. Egy ilyen jogi aktus kedvezményezettjei között ott lesznek a határon túli románok is, és a jövőben különösen fontos eszköz lehet a Szerbiában és Ukrajnában élő nemzettársaik számára.
A Románia által az Európai Törvényszéken jegyzett, az Európai Bizottság melletti beavatkozási kérelem és annak a nyilvánosság előtt megjelent indoklása a huszadik század elején jellemző merev szemléletet és idejétmúlt nemzetállami reflexeket idéz, amely nem egyeztethető össze egy huszonegyedik századi modern európai állam törekvéseivel, érdekeivel és világszemléletével. Bízunk abban, hogy a Victor Ponta miniszterelnök által vezetett román kormány bölcsességgel közelít ehhez a kérdéshez és visszavonja keresetét.
Megértve tagszervezetünk, az RMDSZ, és szövetségesünk, Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes rendkívül nehéz helyzetét bízunk abban, hogy a következő időszakban a lehető legmegfelelőbb döntést hozzák meg a romániai magyar közösség érdekében.
Flensburg, 2014. július 7.
Hans Heinrich Hansen
FUEN elnök
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK
- Interview: Dr Georg Lun on the Economic Importance of Linguistic Diversity in South Tyrol and Beyond
- Meeting in South Tyrol: Minorities without a kin-state call for greater visibility of their languages at major events
- Press Release On the European Court of Justice’s final decision on the Minority SafePack Initiative
- Brochure of the FUEN Education Working Group Published
- New FUEN Report: Empowering Minority Women in Europe
- FUEN TAG Spokesperson Habip Oğlu met with Ambassador Vaqif Sadıqov, Head of Mission of Azerbaijan to the European Union
- FUEN Congress 2025 to take place in Bozen/Bulsan/Bolzano
- FUEN Education Working Group visits Belgium’s German-speaking Community
- Natalie Pawlik concludes her term as Federal Commissioner for Matters Related to Resettlers and National Minorities
- Turkic minorities and communities will gather in Varna, Bulgaria