Nemzetközi szakértői csoport dolgozik a Minority SafePack jogszabály-javaslatain
11.10.2018Brüsszelben került sor szerdán, október 10-én a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezés első Szakértői találkozójára. A különböző uniós országokból érkezett, többszakterületet képviselő tizennyolc szakértő azzal a céllal találkozott, hogy az európai kisebbségvédelmi kezdeményezés kilenc pontja alapján jogszabálytervezeteket dolgozzon ki. A mostani találkozón a munkamenetről egyeztettek és létrehozták a munkacsoportokat a részletes törvényjavaslatok kidolgozására. A találkozónak a FUEN brüsszeli irodája adott otthont.
„A szakértői találkozó újabb fontos lépés végső célunk, az uniós kisebbségvédelmi kerettörvény megszületése irányába. Németországi, dél-tiroli, magyarországi, szlovákiai, lettországi és romániai szakemberek dolgoznak a tervezésben, ha szükséges hozzájuk újabb szakértők csatlakozni. Megnyugtató, hogy ilyen felkészült, nemzetközi szinten elismert szakértői csapat dolgozik a jogszabálytervezeten. A Minority SafePack jó kezekben van. Stratégiánk azt a célt szolgálja, hogy a polgárok aláírásaival a lehető legjobb eredményt érjük el. Az 1 128 385 hitelesített támogatói aláírás mellett konkrét jogszabálytervezeteket fogunk letenni az Európai Bizottság asztalára, hogy senki se állíthassa azt, hogy kéréseink nem valósíthatóak meg a gyakorlatban” – nyilatkozta Vincze Loránt, a FUEN elnöke.
A Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezés uniós védelmet és támogatást kér az őshonos kisebbségek számára nyelvük és kultúrájuk megőrzése érdekében. A kezdeményezés kilenc javaslatot tartalmaz a kisebbségi nyelvhasználat, az oktatás és kultúra, a regionális politikák, a jogegyenlőség, a média és a regionális támogatások terén.
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK
- Minorities without a kin-state come together in Fryslân
- 29th Seminar of the Slavic Minorities in Europe to take place in Albania for the first time
- Pozsonyban zajlott a FUEN Magyar Közösségek Munkacsoport ülése
- We mourn Gianclaudio Bressa
- Statement by the FUEN Presidium: Better protection for regional and minority languages in EU trademark law
- FUEN attended the Spring General Assembly of the Conference of International NGOs (CINGOs)
- FUEN presents Minority Monitor and Women of Minorities to the European Parliament
- We mourn the loss of Dr Ondrej Pöss
- “Minority rights must not be dependent on the political climate”
- FUEN Presidium presents priorities for autochthonous minorities at Bundestag Parliamentary Breakfast