
Az Európai Bizottság kérésére 2020 elején kerül a testület elé a Minority SafePack
21.11.2019Az Európai Bizottság polgári kezdeményezésekkel foglalkozó osztálya arra kérte a Minority SafePack kezdeményezőit, hogy halasszák el a kisebbségvédelmi kezdeményezés 1 128 385 hitelesített támogatói aláírásának benyújtását, az eredetileg tervezett december 3-ról a jövő év elejére. Kérésüket azzal indokolták, hogy az új, Ursula von der Leyen által elnökölt Európai Bizottság hivatalba lépése késik és egy átmeneti, hivatalba lépési időszakkal is számolni kell. Az Európai Bizottság magas szintű politikai fogadtatást kíván biztosítani a kezdeményezésnek, biztosokkal és főigazgatókkal terveznek találkozót a kezdeményezők számára, de ez csak az új Bizottság hivatalba lépése után válik lehetségessé.
Az európai aláírásgyűjtést koordináló FUEN elnöke, Vincze Loránt EP-képviselő bejelentette: a kezdeményezőkkel egyeztetve úgy döntöttek, eleget tesznek az Európai Bizottság kérésének, így csak 2020 januárjában vagy februárban nyújtják be az aláírásokat.
“Az EB kérését jóhiszeműnek tartjuk, és azt jelzi, hogy fajsúlyos ügyként tekintenek a kisebbségvédelmi kezdeményezésre. Így remélhetőleg komolyabban foglalkoznak majd vele, mint a régi Bizottság tette az eddigi kezdeményezésekkel, amelyek esetében nem történtek érdemi lépések” - mondta Vincze Loránt, hangsúlyozva, hogy az EB írásban biztosította a kezdeményezőket, hogy nem kell tartaniuk az aláírások elévülésétől.
Vincze Loránt szerint az EB kérése új lehetőségeket biztosít a kisebbségi kezdeményezés számára, hiszen januártól életbe lép az Európai Polgári Kezdeményezésekre vonatkozó új szabályozás. Ezzel három hónap helyett fél éve lesz az EB-nek a kezdeményezés értékelésére és álláspontja kialakítására. Ugyanakkor egy közvita mellett az Európai Parlament plenáris ülésen is tárgyalni fogja a kisebbségvédelmi kezdeményezést, és ezzel lehetőség nyílik a kezdeményezést támogató EP-határozat elfogadására is.
„Az EB és az EP visszajelzései bizakodásra adnak okot. Az aláírások leadása mellett a napokban véglegesítjük jogszabályjavaslatainkat, amelyeket szintén átadunk az EB-nek. Mindeközben az európai politikai lobbi is folytatódik. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy sikeres legyen az európai őshonos közösségek több éve elindított erőfeszítése” – nyilatkozta Vincze Loránt, a FUEN elnöke.
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK
- EUROPEADA Expert Group Refines Guidelines for the Future of the Tournament
- Forum of European Minority Regions: we are the Europeans of the future!
- Vojvodina, an ideal host for the Forum of European Minority Regions on cross-border cooperation
- Interview: Julien Steinhauser on Language, Identity and Economic Opportunities in Alsace
- Interview: Gyula Ocskay on Re-wording Borders and Strengthening Cross-Border Cooperation
- “Talking Money” – 9th Forum of European Minority Regions Focuses on Cross-Border Cooperation
- Interview: Sonja Wolf on the Role of Minorities in Cross-Border Cooperation
- Interview: Dr Georg Lun on the Economic Importance of Linguistic Diversity in South Tyrol and Beyond
- Meeting in South Tyrol: Minorities without a kin-state call for greater visibility of their languages at major events
- Az Európai Unió Bíróságának a Minority SafePack kezdeményezés ügyében hozott döntéséről