Vincze Loránt: Az anyanyelvű oktatáshoz való hozzáférés emberi jogi kérdés
06.05.2019„Amennyiben a többség nem hajlandó olyan jogokat biztosítani a kisebbségi közösségeknek, amelyek biztosítják az anyanyelvű oktatási célokat, az oktatás az emberi jogok hadszíntere, de lehet a konszenzus helye is többség és kisebbség között, amennyiben jó törvényi keretet sikerül kidolgozni” – mondta el Vincze Loránt hétfőn Brüsszelben, az ENSZ oktatásról, anyanyelvről és a kisebbségek emberi jogairól szóló regionális fórumán. A FUEN elnöke felhívta a figyelmet az ukrajnai helyzetre és megállapította: „Világosan ki kell mondanunk, hogy az oktatási törvény módosításával és a nyelvtörvény elfogadásával Ukrajna nem csupán kisebbségi, hanem emberi jogokat sért, és minden európai és globális intézménynek ekként kell viszonyulnia a helyzethez.”
Vincze Loránt kifejtette, a kisebbségi oktatás terén egységes európai standardok felállítására van szükség, a FUEN-nek és partnereinek ez a célja a Minority SafePack kezdeményezéssel, és reményét fejezte ki, hogy az ENSZ fórumának következtetése is ezt fogja szorgalmazni. Ismertette a szervezet oktatási szakértőinek következtetéseit. Ezek értelmében a kisebbségi oktatás kapcsán a minden szintű oktatás biztosítása, a megfelelő finanszírozás, a döntéshozatalban való részvétel és az önálló intézményrendszer megléte a legfontosabb rész. Leszögezte: a kisebbségiek számára szavatolni kell az anyanyelven tanulás jogát és egyenlő esélyeket kell biztosítani számukra az oktatáshoz való hozzáférésben. A megfelelő tanterv, tananyag, segédeszközök és a tanárok képzéséhez szükséges támogatás biztosítása a másik kiemelt cél. Az idegen nyelvek oktatásában használt jó gyakorlatok meghonosítása az államnyelv oktatásában, másrészt a kisebbségi nyelvek és a hivatalos nyelv kölcsönös elsajátításának bátorítása pedig minden bizonnyal hozzájárulna a kisebbségi és többségi közösségek közti bizalmatlanság felszámolásához – mutatott rá Vincze Loránt az Európai Parlamentben tartott fórumon.
Az ENSZ a budapesti Tom Lantos Intézettel három regionális fórumot szervez a kisebbségi oktatás témakörében, ezek alapján állítja össze Fernand de Varennes kisebbségügyi különmegbízott jelentését. A FUEN hivatalos partnere az európai fórumnak, amely május 6-7 között zajlik Brüsszelben.
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK
- Olivia Schubert in her first interview as FUEN President
- FUEN Assembly of Delegates elects new leadership – Olivia Schubert becomes new President
- FUEN Congress continues with presentation of South Tyrol’s minorities, Working Group meetings and Assembly of Delegates
- FUEN Prize 2025 awarded to Elisabeth Sándor-Szalay for her lifelong commitment to minority rights
- Joint Declaration on geoblocking signed by minority regions at FUEN Congress
- Opening of the 69th FUEN Congress in Bozen / Bulsan / Bolzano
- Minority Monitor: Between Law and Reality – The Struggle of the Macedonian Minority in Albania
- Minority Monitor: Challenged Identity – The Case of the Turkish Minority in Greece
- FUEN mourns the passing of Traian Cresta, a leading figure of the Romanian community in Hungary
- VATAN representatives visit FUEN Brussels and raise awareness in the European Parliament