
Szlovákiában is iktatták a Minority SafePack aláírásait
12.04.2018Több mint 68 ezer, a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést támogató aláírást iktatott csütörtökön a szlovákiai Besztercebányán a Magyar Közösség Pártja és a FUEN.
„Az a fontos, hogy az üzenetünk eljusson Brüsszelbe. Itt, Szlovákiában közel 70 ezer aláírás gyűlt össze, ez egy erős magyar közösség üzenete: azt kérjük, hogy Brüsszel foglalkozzon az őshonos kisebbségekkel. 1,25 millió aláírás szerte Európából egy kisebbségi mozgalmat jelent, amelyre az Európai Bizottságnak figyelnie kell” – nyilatkozta a leadáskor Vincze Loránt.
A FUEN elnöke rámutatott: ez az első alkalom, hogy az őshonos közösségek saját kezükbe veszik a sorsukat, hiszen csalódniuk kellett a saját országaikban, és sok esetben csalódniuk kellett az EU-ban, amely nem kívánta ezt a kérdéskört megoldani. Most a polgárok kezdeményezése, ez az alulról jött kezdeményezés azt kéri, hogy az EU foglalkozzon a kisebbségek kérdésével, a jogbiztonsággal, a törvénysértések kiküszöbölésével, és jöjjön létre egy uniós szabályozás a közösségek, nyelvek védelmében. „Szlovákia és Románia esetében leginkább azt szeretnénk elérni, hogy a közösségek gyakorolhassák megszerzett jogaikat, illetve ne veszíthessék el azokat. Szintén fontos, hogy az Európai Unió támogassa, bátorítsa, hogy a tagállamok megosszák egymás között az európai jó kisebbségvédelmi gyakorlatokat” – tette hozzá.
Berényi József, a Magyar Közösség Pártja volt elnöke hozzátette: Szlovákiában a legnagyobb gondot az jelenti, hogy az állami intézmények kibújnak jogi kötelezettségeik alól, nem teszik lehetővé, hogy a közösség éljen jogaival. Az Unió jogi normái viszont kötelező érvényűek, és megszegésük szankciókat von maga után. Példaként a hivatali anyanyelvhasználatot, illetve a magyar nyelvű tévéműsorok kötelező szlovák nyelvű feliratozásából adódó hátrányokat emelte ki olyan esetekként, amelyekben változást hozhatnak a Minority SafePack hatására születő uniós jogi normák.
„A 68 600 aláírás nagy siker. Egy olyan összefogásnak voltunk tanúi, amely Dél-Szlovákia szinte minden régióját és szinte minden polgári társulását érintette. Ennek a széles összefogásnak köszönhető, hogy ilyen sok aláírást össze tudtunk gyűjteni. Bízom benne, hogy Európa is meghallja a hangunkat, és a nagy számú aláírásnak lesz folytatása az Unió intézményein belül” – nyilatkozta az MKP politikusa.
A jövő héten az aláírásgyűjtések helyi szervezői a FUEN-elnök jelenlétében Dániában, Olaszországban és Magyarországon nyújtják be a nemzeti hatóságoknak az aláírásokat.
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK
- “Talking Money” – 9th Forum of European Minority Regions Focuses on Cross-Border Cooperation
- Interview: Sonja Wolf on the Role of Minorities in Cross-Border Cooperation
- Interview: Dr Georg Lun on the Economic Importance of Linguistic Diversity in South Tyrol and Beyond
- Meeting in South Tyrol: Minorities without a kin-state call for greater visibility of their languages at major events
- Press Release On the European Court of Justice’s final decision on the Minority SafePack Initiative
- 11th Annual Meeting of FUEN TAG was hosted by the Turkish community in Bulgaria
- Brochure of the FUEN Education Working Group Published
- New FUEN Report: Empowering Minority Women in Europe
- FUEN TAG Spokesperson Habip Oğlu met with Ambassador Vaqif Sadıqov, Head of Mission of Azerbaijan to the European Union
- FUEN Congress 2025 to take place in Bozen/Bulsan/Bolzano