A katalánok is fontosnak tartják a Minority SafePack kezdeményezést
06.02.2018Katalán politikai és civil szervezetekkel tárgyalt hétfőn és kedden Barcelonában a Minority SafePack kezdeményezésről Vincze Loránt. A FUEN elnöke kedden délelőtt résztvett a Barcelonai Egyetemen egy kerekasztal-beszélgetésen az európai nyelvi sokszínűségről, ahol ismertette a Minority SafePack nyelvi jogokra vonatkozó pontjait. A rendezvényt a FUEN, az Assemblea Nacional de Catalunya (ANC), a Plataforma per la Llengua és a VilaWeb portál szervezte.
“Úgy gondoljuk, hogy Európa minden őshonos közösségének a nyelve egyenlő bánásmódot érdemel. Az EU-nak nemcsak az Unió hivatalos nyelveit kellene védenie és támogatnia – hiszen azt úgyis megteszik a tagállamok –, hanem elsősorban a kisebbségi és a regionális nyelveket. Az EU számára a kulturális és nyelvi sokszínűség jelenleg csak a szlogenek szintjén jelent értéket, de eközben azt tapasztaljuk, hogy vannak első- és másodrangú nyelvek az Unióban. Ezen akarunk változtatni” – mondta el Vincze. Arra is kitért, jelenleg a nem állami nyelven zajló programokra nem lehet EU-s pénzeket lehívni, és az MSPI ezen is változtatni akar, akárcsak a regionális támogatások politikáján, amelyek esetében nem veszik figyelembe a kisebbségi régiók speciális igényeit.
A beszélgetésen Emili Boix katalán nyelvész úgy vélekedett, Európa jelenleg középszerű és szürke, mert nem veszi figyelembe az állampolgárok igényeit és akaratát, és a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésként ezen változtathat, hiszen Brüsszelig viheti a polgárok akaratát.
Vicent Partal újságíró szerint mindenki egyetért abban, hogy a nyelvek értéket képviselnek, de az államok csak a politika szemüvegén keresztül képesek ezt is látni, az érdekeiket és határaikat tartva szem előtt. Európa a demokrácia és az emberi jogok védelmezőjének mutatja magát a világ számára, azonban Európán belül semmilyen szerepet nem vállal ezen a téren – fogalmazott a befolyásos újságíró, aki a Minority SafePacket olyan kezdeményezésnek nevezte, amely egy tisztelettudóbb, igazságosabb és demokratikusabb Európát eredményezhet.
Barcelonai tartózkodása során Vinc ze Loránt találkozott az Esquerra Republicana de Catalunya, az Assemblea Nacional de Catalunya (ANC) és a Candidatur d’Unitat Popular (CUP) vezetőivel, akik támogatásukról biztosították a kezdeményezést, és részt vett a Plataforma per la Llengua katalán nyelvvédő szervezet gáláján.
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK
- Olivia Schubert in her first interview as FUEN President
- FUEN Assembly of Delegates elects new leadership – Olivia Schubert becomes new President
- FUEN Congress continues with presentation of South Tyrol’s minorities, Working Group meetings and Assembly of Delegates
- FUEN Prize 2025 awarded to Elisabeth Sándor-Szalay for her lifelong commitment to minority rights
- Joint Declaration on geoblocking signed by minority regions at FUEN Congress
- Opening of the 69th FUEN Congress in Bozen / Bulsan / Bolzano
- Minority Monitor: Between Law and Reality – The Struggle of the Macedonian Minority in Albania
- Minority Monitor: Challenged Identity – The Case of the Turkish Minority in Greece
- FUEN mourns the passing of Traian Cresta, a leading figure of the Romanian community in Hungary
- VATAN representatives visit FUEN Brussels and raise awareness in the European Parliament