
FUEN: A kisebbségi jogok korlátozásával Ukrajna veszélyes úton jár
17.10.2018Határozottan el kell ítélnünk, hogy az ukrán állam korlátozza a nemzeti kisebbségek oktatási és nyelvhasználati jogait, és a parlament egy olyan államnyelv törvényt készül elfogadni, amely gyakorlatilag a magánéletre szűkíti az anyanyelv használatát – nyilatkozta Vincze Loránt kedden Kijevben. A FUEN elnöke az ernyőszervezet jövő évi, 70. Kongresszusának előkészítése érdekében látogatott az ukrán fővárosba, ahol a kisebbségi szervezetek, az ukrajnai EBESZ misszió és a Kisebbségi Ügyek Európai Központja ukrajnai irodájának képviselőivel egyeztetett.
„Minden kisebbség elégedetlen a mostani helyzettel, még akkor is, hogyha nagyon eltérő helyzetben vannak ezek a közösségek. A konfliktuszónában élő görögök számára a biztonság az elsőszámú prioritás, a krími tatárok szeretnék, ha visszatérhetnének szülőföldjükre, a ruténok azért küzdenek, hogy őshonos kisebbségként ismerjék el őket. A magyar kisebbség különösen nehéz helyzetben van: diszkrimináció, a közösség elleni támadások fenyegetik őket, az oktatási és nyelvtörvény módosítása révén pedig meglévő jogokat vontak meg tőlük” – foglalta össze tapasztalatait Vincze. Rámutatott: mindannyiuk számára közös probléma az, hogy az ukrán hatalom nem partner problémáik megoldásában, a párbeszéd hiánya pedig újabb konfliktusokat eredményezhet.
A FUEN elnöke közös fellépést javasolt a kisebbségek számára, hiszen együtt nagyobb eséllyel bírhatják jobb belátásra a kormányt. „A kisebbségeknek partnert, szövetségest kell látniuk egymásban, a fenyegetéseket, a gyűlöletbeszédet, a kisebbségekkel szembeni idegengyűlöletet mindannyiuknak vissza kell utasítaniuk, függetlenül attól, éppen melyik közösség a támadások célpontja” – mondta.
“A kisebbségi jogok korlátozásával Ukrajna veszélyes úton jár. Figyelni kell arra, hogy mi történik Ukrajnában, és fel kell hívni a nemzetközi közvélemény figyelmét arra, hogy nemcsak a korrupció áll Ukrajna fejlődése útjába, hanem a kisebbségi jogok megvonása is hatalmas gondokat okozhat a társadalomban. A FUEN jövő júniusi, ukrajnai ünnepi kongresszusának pontosan ez a célja, hogy felhívja a figyelmet ezekre a problémákra” – összegzett Vincze Loránt.



SAJTÓKÖZLEMÉNYEK
- “Talking Money” – 9th Forum of European Minority Regions Focuses on Cross-Border Cooperation
- Interview: Sonja Wolf on the Role of Minorities in Cross-Border Cooperation
- Interview: Dr Georg Lun on the Economic Importance of Linguistic Diversity in South Tyrol and Beyond
- Meeting in South Tyrol: Minorities without a kin-state call for greater visibility of their languages at major events
- Press Release On the European Court of Justice’s final decision on the Minority SafePack Initiative
- 11th Annual Meeting of FUEN TAG was hosted by the Turkish community in Bulgaria
- Brochure of the FUEN Education Working Group Published
- New FUEN Report: Empowering Minority Women in Europe
- FUEN TAG Spokesperson Habip Oğlu met with Ambassador Vaqif Sadıqov, Head of Mission of Azerbaijan to the European Union
- FUEN Congress 2025 to take place in Bozen/Bulsan/Bolzano