
Vincze Loránt: A kisebbségi jogok nem többletjog és nem privilégium
19.06.2018Az Európa Tanács két évtizeddel ezelőtt két fontos kisebbségvédelmi eszközt hozott létre, de sajnos sem a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény, sem a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája nem érte még el eredeti célját – mutatott rá hétfőn, Strasbourgban Vincze Lóránt, a huszadik évfordulóra az Európa Tanácsban szervezett nemzetközi konferencián. A két jogi eszköz tökéletesíthető, amíg még léteznek olyan európai állampolgárok, kisebbségi közösségek tagjai, akik sem egyénenként, sem közösségként nem gyakorolhatják jogaikat, nem élhetnek a nemzetközi jog biztosította lehetőségekkel. Meggyőződésünk, hogy a megfelelő módosítások mellett, a Nyelvi Charta és a Keretegyezmény a kisebbségvédelem valós eszközeivé válhatnak – fogalmazott a FUEN elnöke.
A FUEN elnöke Románia példáját említette, amely nem csupán késlekedett benyújtani a Keretegyezmény gyakorlatba ültetéséről szóló országjelentést, de végül a tanácsadó testület ellen fogalmazott meg kritikákat, miután az rámutatott a jogi eszköz romániai alkalmazásának számos hiányosságára.
„Ha egy állam azt állítja magáról, hogy mintaértékűen megoldotta a területén élő kisebbségek helyzetét, miközben az adott kisebbség képviselői az ellenkezőjét állítják, az tulajdonképpen a párbeszéd, az együttműködési készség és a jóindulat hiányáról tanúskodik” – mondta Vincze Lóránt. „A közösségi jogok előrelépést jelentenének azoknak a kisebbségeknek, amelyek igénylik ezt, de a kisebbségi jogokról többletjogként beszélni éppen a kisebbségvédelem jogi gyakorlatának lényegi tagadását jelenti. A kisebbségi jog az emberi jogok része. Nem lehet privilégiumnak tekinteni azt, hogy egy őshonos közösség tagjai használhatják anyanyelvüket a közszférában, anyanyelvi oktatásban részesülnek vagy eszközöket kapnak a kultúrájuk megőrzéséhez” – reagált a FUEN elnöke Monica Gheorghița, a román külügyminisztérium államtitkárának a konferencián a romániai magyarság jogvédelmi harcát illető kritikáira.
Az európai kisebbségvédelmi ernyőszervezet meglátása szerint megfelelőségi ellenőrzésre van szükség, amely feltérképezné, hogy hány tagállam ültette ténylegesen nemzeti törvénykezésébe a Nyelvi Charta és a Kisebbségi Keretegyezmény előírásait, és rámutatna azokra az esetekre, ahol az nemzeti jogrend ellentmond a két nemzetközi dokumentumba foglaltaknak. A FUEN álláspontja szerint kötelezővé kellene tenni az alkalmazási normák kidolgozását a tagállamokban. „Egyes tagállamok szerint a Nyelvi Charta gyakorlatba ültetése túlzott bürokráciát és magasabb költségeket eredményezhet. Minden tagállam kormányának, a döntéshozóknak meg kell értenie, hogy a kisebbségek nyelvének és kultúrájának megőrzése nem luxus, hanem egy alapvető jog” – hangsúlyozta a FUEN elnöke.
Vincze Loránt hozzátette: az őshonos nemzeti kisebbségeknek egyenlő partnerként kell részt venniük a két jogi eszköz módosításának folyamatában. Elmondta: a háromévenkénti jelentéstevés nem megfelelő, hiszen a kisebbségi közösségeket ért jogtiprásokat és sérelmeket azonnal kellene jelezni. A FUEN javaslata, hogy a kisebbségi közösségek legitim képviselőinek lehetőséget biztosítsanak arra, hogy észrevételeiket a három éves ciklusok között is továbbíthassák és választ kapjanak rájuk a tanácsadó testülettől. “A kisebbségek kezébe hatékony eszközöket kell adni, jogi fegyvereket, amelyekkel az asszimilációs kísérletek ellen tudnak fellépni mindenhol Európában, hiszen alapvető joguk a fennmaradásért és a jólétért harcolni szülőföldjükön” – zárta beszédét Vincze Loránt.
A FUEN elnöke Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel is találkozott Strasbourgban, akivel a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezés helyzetéről folytattak eszmecserét.


SAJTÓKÖZLEMÉNYEK
- “Talking Money” – 9th Forum of European Minority Regions Focuses on Cross-Border Cooperation
- Interview: Sonja Wolf on the Role of Minorities in Cross-Border Cooperation
- Interview: Dr Georg Lun on the Economic Importance of Linguistic Diversity in South Tyrol and Beyond
- Meeting in South Tyrol: Minorities without a kin-state call for greater visibility of their languages at major events
- Press Release On the European Court of Justice’s final decision on the Minority SafePack Initiative
- 11th Annual Meeting of FUEN TAG was hosted by the Turkish community in Bulgaria
- Brochure of the FUEN Education Working Group Published
- New FUEN Report: Empowering Minority Women in Europe
- FUEN TAG Spokesperson Habip Oğlu met with Ambassador Vaqif Sadıqov, Head of Mission of Azerbaijan to the European Union
- FUEN Congress 2025 to take place in Bozen/Bulsan/Bolzano