Baszkföldön is beindult a Minority SafePack kampánya
19.12.2017A minority-safepack.eu oldal baszk nyelvű verziójának bemutatásával és egy Bilbaóban tartott sajtótájékoztatóval kedden elkezdődött az Európai védelmet jogianknak! – Minority SafePack baszkföldi kampánya, amelyet a Baszk Nemzeti Párt (EAJ-PNV) koordinál.
„Az európai kisebbségek és a FUEN számára Baszkföld modellértékű a kisebbségi nyelv megmentéséhez és a társadalom fejlődéséhez szükséges keretrendszer kialakítása tekintetében. A baszk közösség és szervezetek részvétele a Minority SafePack kampányában kiemelten fontos számunkra, hiszen Baszkföld meleltt a Franciaországban élő baszk közösséget, illetve Navarra régiót is bekapcsolják a kezdeményezésbe” – mondta el a sajtótájékoztatón Vincze Loránt.
A Minority SafePackkel egy mozgalmat indítottunk el, és meg fogjuk győzni az Európai Uniót, hogy a sokszínűség egy olyan érték, amelyet őrizni kell, és ebbe a sokszínűségbe a nemzeti kisebségek nyelve és kultúrája is beletartozik – mondta a FUEN elnöke.
A sajtótájékoztatón a Baszk Nemzeti Párt elnöke, Andoni Ortuar, illetve Izaskun Bilbao Barandica EP-képviselő ismertette a baszkföldi kampánnyal kapcsolatos tudnivalókat, és ígéretet tettek, hogy pártjuk a baszk civil szervezetekkel közösen nagyszámú támogatót szerez a kezdeményezésnek.
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK
- FUEN presents Minority Monitor and Women of Minorities to the European Parliament
- We mourn the loss of Dr Ondrej Pöss
- “Minority rights must not be dependent on the political climate”
- FUEN Presidium presents priorities for autochthonous minorities at Bundestag Parliamentary Breakfast
- FUEN advocates stronger minority rights protections at PACE spring session in Strasbourg
- FUEN strengthens exchange with political stakeholders and minority organisations in the German-Danish border region
- Terezija Stoisits: Standing Strong for Minority Rights and Equal Opportunities
- Statement by UN Special Rapporteur highlights gaps in EU minority protection
- New secretariat in the Polish parliament supports national and ethnic minorities
- FUEN calls for the inclusion of the Ladin language at the 2026 Winter Olympic Games