
Az Európa Tanácsban is erős támogatói vannak a Minority SafePacknek
12.10.2017A Minority SafePack kisebbségi európai polgári kezdeményezés számára fontos, hogy az Európa Tanácsban is támogatókra leljen. Ennek érdekében Korodi Attila, a romániai ET-küldöttség RMDSZ-es tagjának kezdeményezésére az ET Parlamenti Közgyűlésének őszi ülésszakára Strasbourgba látogatott a Vincze Loránt által vezetett FUEN küldöttség. A parlamenti képviselőcsoportok vezetőivel, valamint számos nemzeti delegáció képviselőivel folytatott megbeszélések során elhangzott, hogy a Minority SafePack kezdeményezés fontos eszköz lehet az őshonos kisebbségek európai jogérvényesítésében.
„Az elmúlt évtizedekben számos alkalommal bebizonyosodott, hogy az Európa Tanács kisebbségédelmi intézményrendszere létfontosságú a kisebbségi közösségek jogérvényesí tése szempontjából, de ugyanakkor a Parlamenti Közgyűlésben számos alkalommal elhangzott, hogy ezeket az intézkedéseket az Európai Uniónak is magáévá kellene tennie. Ezért fontos, hogy támogatóink legyenek a Parlamenti Közgyűlésben” – mondta Vincze Loránt, a FUEN elnöke.
Korodi Attila a tárgyalások során elmondta: „Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése számára fontos az, hogy minden alkalommal fellépjen az emberi jogok és a kisebbségi jogok védelmében. Most, amikor azt érezzük, hogy otthon a kisebbségi jogok kibővítésének kérdése „nem időszerű”, a külföldi jogérvényesítésben kell minden lehetőséget kihasználnunk, ezért fontos, hogy a Minority SafePacket itt, Strasbourgban is népszerűsítsük.”
Az Európai Néppárt (EPP) képviselőcsoportjának vezetője, Axel Fischer a FUEN-köldöttséggel folytatott megbeszélésen egyetértett azzal a javaslatal, hogy a következő, januári ülésszakon részletesebben bemutassák ezt a kezdeményezést, és maguk a parlamenti közgyűlés tagjai is kézjegyükkel láthassák el azt.
Michele Nicoletti, a szocialista frakció vezetője szintén támogatja a Minority SafePacket, és azt gondolja, hogy ez egy pártpolitikán felül álló kezdeményezés, amely széles támogatásnak örvendhet a strasbourgi választottak részéről.
A liberális frakció részéről a FUEN küldöttsége Goran Beus Richemberg horvátországi német származású képviselővel találkozott, aki azt javasolta a FUEN-nek, hogy európai emberjogi szervezetekkel is vegye fel a kapcsolatot a többség megszólítás érdekében.
A Németh Zsolt fideszes képviselő által vezetett magyar delegációval folytatott megbeszélésen konkrét javaslatként hangzott el a FUEN részéről, hogy a következő ülésszakon az Európa Tanács plénumában is foglalkozzon a Minority SafePack kezdeményezéssel. Ez kiváló alkalmat jelenthet arra, hogy az EurópaTanács ismét szorgalmazza az Európai Unió számára, hogy fogadjon el kisebbségvédelmi keretszabályozást.
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK
- “Talking Money” – 9th Forum of European Minority Regions Focuses on Cross-Border Cooperation
- Interview: Sonja Wolf on the Role of Minorities in Cross-Border Cooperation
- Interview: Dr Georg Lun on the Economic Importance of Linguistic Diversity in South Tyrol and Beyond
- Meeting in South Tyrol: Minorities without a kin-state call for greater visibility of their languages at major events
- Press Release On the European Court of Justice’s final decision on the Minority SafePack Initiative
- 11th Annual Meeting of FUEN TAG was hosted by the Turkish community in Bulgaria
- Brochure of the FUEN Education Working Group Published
- New FUEN Report: Empowering Minority Women in Europe
- FUEN TAG Spokesperson Habip Oğlu met with Ambassador Vaqif Sadıqov, Head of Mission of Azerbaijan to the European Union
- FUEN Congress 2025 to take place in Bozen/Bulsan/Bolzano