Az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottjának üzenete az anyanyelv nemzetközi napjára
21.02.2019Sokak számára identitásuk egyik legbensőségesebb és legmeghatározóbb jegye a nyelv, ez egy jellegzetesen egyedi emberi tulajdonság, amit fel kell karolni, és meg kell ünnepelni, mutatott rá az ENSZ egyik emberjogi szakértője.
„A nyelv meghatározóan fontos kapcsolatunk a múltunkkal, a legfontosabb összekötő elem az azonos kultúrájú személyek között, a legkézenfekvőbb eszköz, amellyel kommunikálhatunk, és megoszthatjuk tudásunkat, emlékezetünket és történelmünket” – mondta Fernand de Varennes, az ENSZ kisebbségi jogokra szakosodott emberi jogi szakértője február 21-én, az anyanyelv nemzetközi napján, valamint abból az alkalomból is, hogy az ENSZ 2019-et az őshonos nyelvek nemzetközi évének kiáltotta ki.
A kisebbségügyi különmegbízott rámutatott: „A nyelvi jogok kérdése gyakran fontos emberi jogi ügyekre is kiterjed mind a nemzeti kisebbségek, mind az őshonos lakosok esetében, túlmutat a pusztán nyelvi és kulturális vonatkozásokon”. Mint kifejtette, a nyelv egyben hatalom is, így az anyanyelvű oktatás és állami közigazgatás hiánya előidézheti a nemzeti kisebbségi vagy őshonos lakosok társadalmi kirekesztését, megvetését.
A világ nyelvei alkotta örökségünk gazdagságának és szépségének ünnepe részeként fontos eltávolodni attól az ideológiától, hogy az egyes országok és társadalmak egynyelvűek, hiszen ez a gondolat más nyelvek rovására megy, és súlyos ellentétben áll a nemzeti kisebbségek és őshonos lakosok nyelvi jogaival. Az anyanyelv nemzetközi napja így egy kiváló alkalom arra, hogy rivaldafénybe helyezzük és ünnepeljük a kulturális és a nyelvi sokszínűséget, illetve arra is, hogy elismerjük és megvédjük a nemzeti kisebbségek és őshonos lakosok nyelvi jogait.
Az ENSZ nyelv és oktatás témakörben szervezi meg idén Kisebbségügyi Fórumát, ugyanakkor több regionális fórumot is tartanak Fernand de Varennes kisebbségügyi különmegbízott mandátuma alatt.
HÁTTÉR
Dr. Fernand de Varrenes az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja, a Dél-afrikai Köztársaság Pretoriai Egyeteme Jogi Fakultásának rendkívüli professzora, Cheng Yu Tung vendégprofesszor a Hong Kong-i Egyetem Jogi Fakultásán, illetve a Galway Ír Nemzeti Egyetem Emberi Jogokért Ír Központjának is vendégprofesszora. A nemzetközi jog emberi jogi területének világszinten egyik legelismertebb szakértője, több mint 200, 30 nyelven megjelent publikáció szerzője.
A különmegbízottak az Emberi Jogi Tanács úgynevezett Speciális Eljárásának tagjai, ők alkotják az ENSZ emberjogi rendszerének legnagyobb független szakértői testületét. A Speciális Eljárás az általános megnevezése annak a ténymegállapító és -vizsgáló mechanizmusnak, amely vagy egy-egy országban észlelt sajátos ügyekre, vagy pedig világszinten jelentkező témákra, esetekre összpontosít.
A Speciális Eljárás szakértői önkéntességi alapon dolgoznak; nem tartoznak az ENSZ alkalmazottai közé és nem kapnak fizetést a munkájukért. Kormányoktól, szervezetektől függetlenül, saját nevükben fejtik ki tevékenységüket.
További tájékoztatás, médiakapcsolat: Damianos Serefidis, (+41 79 500 0032; dserefidis@ohchr.org). A mandátumra vonatkozó további információk: www.ohchr.org/en/issues/minorities/srminorities/
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK
- FUEN wishes you a peaceful Christmas season, restful days and a bright, hopeful start to the new year!
- FUEN calls on the EU to act over systematic ethnic-based land confiscations in Slovakia
- Women of Minorities conference in Budapest calls for structural change to ensure equal political participation of minority women
- FUEN President Olivia Schubert at UN Forum on Minority Issues in Geneva
- "Laboratory of Peace": 28th Seminar of Slavic Minorities held in European Capital of Culture Gorica/Gorizia
- Equality in Political Participation and Representation: Third “Women of Minorities” Conference to Be Held in Budapest
- FUEN Working Group on Education discusses challenges and future of minority schooling in Europe
- 28th Seminar of Slavic Minorities in Europe to take place in Gorica/Gorizia, Italy
- Olivia Schubert in her first interview as FUEN President
- FUEN Assembly of Delegates elects new leadership – Olivia Schubert becomes new President